.

Váci Egyházmegyei Zsinat

Webmester | 20:30 | 1 megjegyzés

Október 11-ére, a 2. Vatikáni Zsinat meghirdetésének 50. évfordulójára, a Hit évének kezdő napjára egyházmegyei zsinatot hirdetett a Váci Egyházmegyébe
Az egyetemes zsinattal ellentétben (amelyen a résztvevő püspökök szavazataival dől eln dr. Beer Miklós megyéspüspök. A zsinat hivatalosan a székesegyházban október 11-én, csütörtökön 10 órakor celebrált püspöki szentmisével veszi kezdetét; előkészítése azonban már egy éve tart.
z egyházmegyei zsinat megfogalmaz, az csak javaslat; a törvényeket a megyéspüspök hozza. A váci egyházmegyében utoljára 1995-ben volt zsinat, Keszthelyi Ferenc püspöksége alatt.a kérdések többsége), az egyházmegyei zsinat olyan, papokból és világiakból álló tanácsadó testület, amely az egyházmegye püspökének nyújt
segítséget. Amit tehát a
Az előkészítő megbeszéléseken végül tíz olyan témakör alakult ki, amelyeket az elkövetkező időben az illetékes bizottságok előterjesztésére megvitatnak. A bizottságokat papok vezetik; ám azokban természetesen az adott területen az egyházmegyében dolgozó
világi szakemberek is részt vesznek. A tíz témakör (zárójelben a bizottságok vezetőinek neve): Evangelizáció (Csáki Tibor); Egyházi szolgálattevők (Turai János); Liturgia (Tarnai Imre); Katekézis (Marton Zsolt); A plébániai közösség (Szecsődi Péter); Család (Sebők Sándor); Sajátos ellátást igénylő csoportok (Faragó Artúr); Az egyházmegye struktúrája (Molnár Zsolt); Anyagi javak (Varga András); Jelenlétünk a világban (Máthé György).
A bizottságok vázlatosan összefoglalták a szakterületükön felmerült kérdéseket, problémákat, fejlesztendő területeket. Ezek a vázlatok az elköv
etkező két és fél év alatt „körbejárják” az esperességeket, ahol a helyi papok vezette bizottságok megismerik, megvitatják és kiegészítik azokat. A műhelymunka eredményeit ismét a bizottságok összesítik. A munkaanyag ezután kerül majd a zsinati gyűlés elé, ahol ismét megtárgyalják, majd jóváhagyásra fölterjesztik a megyéspüspöknek.
Az egyházmegye híveit – a plébániai újságokon, honlapokon és a hirdetéseken keresztül – rendszeres közleményekben értesíti a püspökség a zsinat történéseiről. Emellett az aktuális szándékot, kérést minden hónapban belefogalmazzák egy-egy fohászba, amelyet a hívek könyörgései között olvasnak föl a lektorok. Így, amellett, hogy az egyházmegyében élő katolikusok imáikkal kísérik a munkát, minden szentmisén elhangzik ugyanaz az egy könyörgés a zsinatért, ezáltal mindenkit bevonva az egyházmegye további életéért való imába és tevékenykedésbe.

Category:

About GalleryBloggerTemplates.com:
GalleryBloggerTemplates.com is Free Blogger Templates Gallery. We provide Blogger templates for free. You can find about tutorials, blogger hacks, SEO optimization, tips and tricks here!

1 megjegyzés:

  1. The Best Casino Games Of 2021 - DrmCD
    For those of us that love playing for real money, you can play a variety of casino games and 충주 출장안마 casino games 고양 출장마사지 for 통영 출장마사지 free. If you are looking 창원 출장샵 for the 안동 출장안마 most exciting

    VálaszTörlés